FTC: a Fradi korábbi játékosai összefogást kérnek a szurkolóktól

2011.02.23. 10:56
A Ferencváros hivatalos honlapja, az ftc.hu közzétette a zöld-fehérek korábbi futballistának közleményét, amelyben az egykori játékosok a klub támogatására kérik a szurkolókat a nehéz helyzetben. Alább olvashatja a közlemény szövegét.

„A Ferencváros labdarúgócsapata talán fennállása egyik legnehezebb időszaka előtt áll! „A Ferencváros labdarúgócsapata talán fennállása egyik legnehezebb időszaka előtt áll!

Valószínűleg Önökhöz is eljutottak a hírek a Fradi nehéz anyagi helyzetéről, a brit tulajdonos kivonulási szándékáról, szerencsére azonban – az anyaegyesület, az FTC segítségével – a csapat együtt maradt. Ráadásul az utóbbi időszak egyik legjobban szereplő együttese készül a tavaszi idényre. Prukner László keze alatt remek gárda alakult ki, amely szinte minden riválisát saját pályáján, azaz az Albert Flórián Stadionban fogadja tavasszal. Vagyis, a dobogó sem lenne elérhetetlen.

A nehéz időszakban az FTC-nek most van szüksége Önökre, szurkolókra, szimpatizánsokra, a Fradi-család tagjaira! A támogatás, a szeretet most mindennél többet ér a lelátó felől.

Álljunk a játékosok mellé, menjünk ki a stadionba, és hétről hétre hajtsuk győzelembe a csapatot!

TÖLTSÜK MEG A LELÁTÓT!

Most csak mi segíthetünk szeretett klubunknak, zúgjon folyamatosan a „Hajrá Fradi!"

Persze, nagy önuralomra is szükségünk lesz, hiszen Fradistának lenni valóban komoly felelősség, azaz, okosnak kell lennünk! Nem történhet semmi negatív dolog a stadionban, ne foglalkozzunk az ellenfeleinkkel, kizárólag saját csapatunkat biztassuk – végkimerülésig!

Egy esetleges pénzbüntetés végzetes lehet egyesületünk életében!

Teremtsünk olyan hangulatot az arénában, hogy az ide érkező ellenfeleink lába már az öltözőben remegni kezdjen, és ha mi megmutatjuk, hogy képesek vagyunk a csapat mellé állni, akkor a támogatók is könnyebben áldoznak a Fradira. Mutassuk meg, hogy a Fradi neve nem az apróhirdetésekbe, hanem címlapra való. Higgyünk a csapatban, páratlan szurkolótáborunkban, egy jövőbeni méltó vezetőségben és egy magyar tulajdonos ékezésében.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz...!"

Az FTC egykori futballistái:

Martos Győző, Mucha József, Máté János, Vépi Péter, Takács László, Horváth Péter, Keller József, Rab Tibor, Pogány László, Wukovics László, Bánki József, Kincses Sándor, Dzurják József, Szűcs Mihály, Szekeres Tamás, Telek András, Vincze Ottó, Vincze Gábor

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06