Ligakupa: Kis Károly a teljes paksi gárdát lecseréli a Videoton ellen

2011.02.23. 16:42
Címkék
A Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kis Károly a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta: teljesen új csapatot küld pályára a Videoton elleni mai Ligakupa-negyeddöntő visszavágóján, céljuk azonban így is a továbbjutás kiharcolása.

„Egyrészt ezért, mivel sok a feladat, másrészt azért, mert mindenkinek szeretnék játéklehetőséget adni, szerdán egy más összetételű csapat lép pályára. Ez korántsem jelenti azt, hogy feladtuk volna a továbbjutással kapcsolatos terveinket. Azoknak kell élniük a lehetőséggel, akik bekerülnek a csapatba. Ők ezt már, pont itt, a Ligakupában többször is megtették. Bízom benne, hogy ezúttal is méltó ellenfelei leszünk a még mindig esélyesebb Videotonnak" – fogalmazott Kis Károly.

A negyeddöntő visszavágóját ma este 18 órától rendezik Pakson, az első mérkőzésen Székesfehérváron 1–1-es döntetlen született.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
25 perce

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
34 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
35 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
38 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
43 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
55 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 órája