Mezey már nem engedi el Alvest, Vujovicsot és Lencsét viszont igen

2011.02.08. 19:30
null
Alves (balra) további gólokkal segítheti aranyhoz a Videotont (Fotó: Szabó Miklós)
Mezey György, az NB I-es listavezető Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a vidi.hu-nak elmondta: a gólkirályjelölt André Alves átigazolásához most már nem járul hozzá, bár a csatár iránt van érdeklődés. Goran Vujovics és Lencse László kölcsönbe mehet, de ebben az esetben a Vidi szerződteti a próbajátékon a szakmai stábot meggyőző brazil Césart.

„Néhány nap alatt rengeteg ajánlat érkezett hirtelen Alves, illetve más játékosaink megvételére, amelyek között akadtak értékelhetetlenek, de igen komolyak is. Eljött az idő, amikor a klubnak valamilyen módon elhatározásra kell jutnia, s pontot tenni a függőben lévő ügyek végére. Ami Alves ügyét illeti, az álláspontom igen világos: most már nem járulok hozzá a távozásához! Az átigazolási időszak elején teljes mértékben egyetértettem azzal, hogy amennyiben André menni akar és valamelyik klub megfizeti a Videoton által megszabott árat, menjen. Ez azonban nem történt meg. Végül, maga Alves is úgy döntött, inkább maradna. Látom rajta, hogy jó hangulatban van, lelkiismeretesen dolgozik, bajnokságot akar nyerni" – nyilatkozta Mezey a Videoton hivatalos honlapjának.

A Videoton szakvezetője szorgalmazza a próbajátékon meggyőző teljesítményt nyújtó César Augusto szerződtetését. A támadó a spanyolországi edzőtáborban mutatta meg magát a szakmai stábnak – ha ő jön, mások mehetnek.

„Tehetségesnek és közénk valónak tartjuk, ráadásul ide hozatalának feltételei is korrektek. Mindezt a klub vezetésével is közöltem, s most várom a tárgyalások eredményét, fontos lenne ugyanis, hogy a játékos minél hamarabb csatlakozni tudjon hozzánk. Ugyanakkor úgy ítélem meg, hogy Vujovicsot mégis kölcsön kell adnunk a tavaszi idényre, s Lencsét is szeretném, ha kölcsönbe menne. Előbbinek nyáron lejár a szerződése, s úgy tűnik, nem hosszabbít, utóbbit szeretném látni, hogy folyamatos játékterhelés mellett hogyan produkál. Márpedig, ha ez a két játékos távozik – két csatárról beszélünk – akkor Alvest itt kell tartanunk, illetve Césart le kell szerződtetnünk."

„Andjics szerződésének meghosszabbítását továbbra is támogatom, ám egyelőre csak Farkas Balázs kontraktusának ügyében jutottak nyugvópontra a tárgyalások. Hangsúlyozom azonban, hogy a csatárkérdés megoldása most a legfontosabb és legégetőbb feladat" – számolt be a szakember a stáb előtt álló feladatokról.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
9 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26