Videoton: a mellőzött Vujovics a Kecskemétnél folytatja kölcsönben

2011.02.19. 14:42
null
Vujovics a Kecskemétnél folytatja (Fotó: M. Németh Péter – archív)
A delmagyar.hu beszámolója szerint a Videoton az idény végéig kölcsönadta Goran Vujovicsot a Kecskemétnek. A hírt a csatár is megerősítette.

„Sajnos a 2008–2009-es idényt leszámítva – amikor huszonnégy meccsen tíz gólt rúgtam – sem a legutóbbi, sem pedig az idei szezon nem az enyém volt. Az előző évadban, s most ősszel is komoly sérülés akadályozta a szereplésemet, így annak ellenére, hogy augusztusban jól kezdtem, ismét hosszabb pihenésre kényszerültem, amikor egy edzésen aláfordult a bokám és részleges tokszalagszakadást szenvedtem” – mondta a csatár a delmagyar.hu-nak.

„Ősszel tehát összesen hat mérkőzésen léphettem pályára és csupán két gólt szereztem. Remélem, most már szerencsésebb leszek, és a további sérülések elkerülnek! Minden erőmmel arra törekszem, hogy annyit tegyek hozzá a csapat játékához, amennyit csak tudok" – fogalmazott végül a játékos.

Mint beszámoltunk róla, korábban úgy tűnt, hogy Vujovics az Újpesthez kerül kölcsönbe, de a lilák végül Balajti Ádámot szerezték meg a DVSC-től, így már nem volt szükségük a montenegrói futballistára.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52
Ezek is érdekelhetik