Győr: Vincze Ottó az ETO szakmai stábjában kapott munkát

2011.03.16. 12:45
Vincze Ottó szerepet kap a Győri ETO FC szakmai stábjában – jelentették be szerdán a klub sajtótájékoztatóján.

A korábbi válogatott középpályást– aki többek között a Vasasban, a Ferencvárosban, a ZTE FC-ben és a Győri ETO FC-ben is játszott– három terület felügyeletével bízták meg: ő lesz a klub tehetségkutató programjának vezetője, aki személyesen is foglalkozik az utánpótlás tagjaival; új alapokra kell helyeznie az ETO nemzetközi kapcsolatait; emellett pedig feladatot kap a felnőtt játékosok szerződtetésében.

Vincze Ottó a sajtótájékoztatón elmondta: minden más, a futballban eddig betöltött szerepét feladta, és csak az új munkájának kíván élni.

Liszkai Dezső, az ETO utánpótlás igazgatója a fiatalok felkészítésének új lehetőségei között kiemelte, hogy a legfontosabb az akadémiai képzés, amelynek célja többek között a duális karrierépítés, vagyis a futball mellett a civil életre is felkészítik a játékosokat. Ennek érdekében együttműködési szerződést kötnek a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, a Széchenyi István Egyetemmel és a torontói egyetemmel, az utóbbival nyári csereprogramokban állapodnak meg.

Az ETO felügyelete alatt álló Fehér Miklós Gimnázium és Kollégiumban a közelmúltban kompetencia-felmérést végeztek a hallgatók között. Horváth Zsolt, az intézmény igazgatója elmondta: az országos átlag feletti eredmények születettek, amelyek erősítik az iskola hírnevét az ország akadémiáinak versenyében.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04