Újpest: a klub a mesterember szurkolók segítségét kéri, hogy lehessenek nézők a Loki ellen

2011.03.31. 08:35
Az Újpest hivatalos honlapján kiadott közleményben kéri a szurkolóit, hogy segítsenek a Szusza Ferenc Stadion körüli munkálatok elvégzésében. Csehi István, a klub ügyvezető igazgatója elmondta, ha nem állítják helyre a kerítéseket, nem lehetnek nézők a DVSC elleni, jövő heti bajnokin.

„Szurkolóink a hólapátolás, a kerítésjavítás, a lelátók alatti illemhelyek javítása vagy a például gyeptaposás alkalmával már sokat segítettek a klubnak, és most újra az ő önkéntes segítségüket kell kérnünk. Az állami tulajdont, azaz a stadiont kezelő szervezet tavaly új szerződésbe kényszerítette az Újpest FC-t a 2026-ig érvényes megállapodás felmondásával, ennek következményeként a létesítmény felújításáról, karbantartásáról a klubnak kell gondoskodnia. Amíg az új, a sportlétesítmények működtetését is megkönnyítő adótörvény nem lép életbe, klubunk pénzügyi lehetőségei erősen behatároltak" – mondta Csehi István a klub honlapjának.

„Az elmúlt hónapokban is rengeteg segítséget jelentettek a szurkolói felajánlások, amelyek a több százezer forintos értéktől a néhány ezer forintos értékig járultak hozzá a stadion karbantartásához. Ilyen munka volt például a szurkolói illemhelyek részleges felújítása, villanyszerelés vagy éppen a gyeptaposás. Jelenleg úgy állunk, hogy a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen nem fogadhatunk szurkolókat a kerítés állapota miatt... Emellett is vannak még kisebb munkálatok, amelyek elvégzéshez várjuk a szurkolók közreműködését, hogy felszámoljuk a stadionban uralkodó áldatlan állapotokat. Az egyik középiskolával például szóban megállapodtunk arról, hogy műszaki gyakorlatra a stadionba vezényli ki a tanulóit, ami nekünk és a szakközépiskolának is segítség. Minden alkalommal természetesen megörökítjük a szurkolói áldozatvállalást, beszámolunk a honlapunkon és a 6:0 stadionújságban arról, hogy az Újpestnek milyen áldozatkész drukkerei, szimpatizánsai vannak – akikre valóban büszkék lehetünk" – tette hozzá a vezető.

További információ, és a klub köszönetnyilvánítása az eddig segítséget nyújtó drukkereknek a klub honlapján található.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Labdarúgás: a második évadot kezdi a Kiemelt bajnokságban a Budai FC

Utánpótlássport
2026.08.20. 09:03

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 4. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.18. 16:40