Újpest: Böőr úgy érzi, egyre jobb formájával bizonyíthat a stábnak

2011.03.21. 20:33
Böőr Zoltán, az Újpest rutinos labdarúgója az ujpestfc.hu-nak elmondta: bár a felkészülés során a legrosszabbkor kényszerült pihenőre, úgy érzi, egyre jobb formába lendül.

„Mindössze egy hetet hagytam ki a felkészülésben, de pont azt a hetet, amikor a legtöbb meccset játszottuk. Ettől függetlenül nem idegeskedtem, hanem legjobb tudásom szerint készültem. Tudtam, hogy előbb-utóbb meg fogom kapni a lehetőséget. Úgy érzem, egyre jobb formában vagyok, amit talán megerősít, hogy szerdán gólt rúgtam a Kaposvár elleni kupavisszavágón, az MTK ellen pedig gólpasszt adtam Ahjuperának. Nagyon fontos volt nekem, hogy végigjátszhattam a kék-fehérek elleni bajnokit is, hogy bizalmat kaptam annak ellenére, hogy a mérkőzés végére már elfáradtam, és leginkább már csak a védekezéssel tudtam foglalkozni. Ezután is igyekszem még jobban teljesíteni, és remélem, továbbra is bizonyíthatok a szakmai stábnak" – mondta a 21-szeres válogatott középpályás.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06