Augusztusban kezdődhet a debreceni stadion építése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.13. 10:54
null
A debreceni stadion látványterve
A debreceni önkormányzat tervei szerint egy hónapon belül kiírhatják a közbeszerzési pályázatot az új debreceni futballstadion építésére, a munkálatok pedig augusztus 20. után kezdődhetnek – mondta el Kósa Lajos polgármester szerdán az MTI-nek.

Az önkormányzat és a magyar állam minden lényeges kérdésben megállapodott egy közös projektcég megalapításáról, amelyet kettős ügyvezetéssel fognak vezetni. Debrecen közgyűlése az április 28-i ülésén szavaz a cég alapításáról, majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóváhagyása után, májusban kezdődhet a tényleges munka – vázolta a teendőket a politikus.

A polgármester elmondta, hogy a jogi procedúra miatt sem éri időveszteség a projektet, hiszen jelenleg is folyik a pályázat előkészítése, így május közepén várhatóan kiírhatják a közbeszerzést az építkezésre.

Mivel a komplex szakmai anyag még előkészítés alatt áll, egyelőre pontos paramétereket sem lehet tudni a stadionról, annyi azonban biztos, hogy maximum 20 ezer néző befogadására lesz alkalmas, nem haladja majd meg a jelenlegi stadion építészeti magasságát és igyekezni fognak annak stílusjegyeiből is minél többet megőrizni – tette hozzá.

Kósa Lajos elmondta: az augusztus 20-i virágkarneváli menet az idén utoljára még a régi Nagyerdei Stadionba fog megérkezni, az ünnepségek után pedig – amennyiben minden a tervek szerint megy – a tereprendezéssel elindulhat az építkezés, amelynek összköltsége nettó 10 milliárd forint lesz.

A kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy két év alatt összesen tízmilliárd forintot biztosít a rekonstrukcióra.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2 órája

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
11 órája

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
13 órája

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
22 órája

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33
Ezek is érdekelhetik