Bajnoki sikereket ünnepeltek Fehérváron

MTI MTIMTI MTI
2011.05.23. 09:24
null
A labdarúgók kapták a legnagyobb ünneplést Fehérváron (fotók: Németh Ferenc)
Címkék
A Videoton FC 1–0-s vereséget szenvedett Újpesten a labdarúgó NB I záró fordulójában, a 70 éves fennállásának első bajnoki címét szerző székesfehérvári futballklub és szurkolóinak boldogsága azonban így is határtalan volt vasárnap este.

Az aranyérem már három fordulóval a pontvadászat vége előtt biztossá vált, így a koronázóvárosban rákészülhettek a Vidi-fiesztára. A Városház téren már délután öt órától gyülekezett a tömeg, a szimpatizánsok óriáskivetítőn keresztül követték figyelemmel a Videoton szezonbeli utolsó bajnokiját.

A találkozót követően az egyre csak gyarapodó ünneplő sereg 19.45-kor a bajnoki ezüstérmet szerző Albacomp kosárlabdacsapatát köszöntötte, majd nagy ováció közepette léptek a Városháza előtt felállított emelvényre a szintén bajnoki aranyérmes Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongozói.

Amíg nem érkeztek meg az est főszereplői, a labdarúgók, a fehérváriak idénybeli góljai elevenedtek fel a kivetítőn. A bajnokcsapat nyitott tetejű busza 21.45-kor gördült be a térre, ahol már mintegy 3000 fős tömeg ünnepelt. A játékosokat, valamint a szakmai stáb tagjait egyenként szólították a pódiumra, és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Berzi Sándor alelnök – a Fehérvár FC Kft. korábbi ügyvezetője – adta át az aranyérmet, valamint a bajnoknak járó serleget.

A ceremóniát követően következett a Fehérváron elmaradhatatlan „erkélyjelenet”: a csapat Városháza erkélyéről integetett a szurkolóknak. Visszatérve az utcára Garancsi István a klub tulajdonosa, valamint Cser-Palkovics András polgármester névre szóló, aranyszínű Videoton-mezt ajándékozott a győzteseknek, továbbá a csapat megkapta a Monicomp, valamint Székesfehérvár serlegét is.

A többezres közönség Mezey Györgyöt éltette, a fehérváriaktól távozó vezetőedző pedig további sportsikereket kívánt a Videotonnak, amelynek szakmai irányítását a portugál Paulo Sousa veszi át.

MEZEY GYÖRGY BÚCSÚSZAVAI
„Rendkívüli terhekkel járó időszakon vagyok túl, amit lesz feldolgozni. Boldog, büszke és nyitott ember vagyok. A játékosokkal és a kollégáimmal együtt nagy tettet hajtottam végre, ez most egyelőre elnyom minden kérdést” – nyilatkozta az Újpest elleni találkozó után Mezey György a Nemzeti Sportnak.
Legfrissebb hírek

A Mercedes bajnok lehet; Hamilton és Verstappen a mezőny végéről támad – Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
1 perce

A hajrában növelte előnyét a DVSC az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
12 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
26 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
26 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
33 perce

NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
45 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
56 perce