Elégedettek Kondással, további két évig az övé a Loki kispadja

2011.05.23. 22:58
null
Kondás Elemérrel vág neki a Loki a következő idénynek (Fotó: Török Attila)
Ma este a DVSC Futball Szervező Zrt igazgatótanácsa ülést tartott, amelyen döntés született arról, hogy a jövőben is Kondás Elemér irányítja majd a csapat szakmai munkáját. A trénerrel kétéves szerződést kötött a klub – derül ki a DVSC közleményéből.

 

Mint ismert, Kondás Elemér áprilisban ült le a Loki kispadjára, miután a télen érkező cseh Zdenek Scasnyval szerződést bontott a klub. Eredetileg a hátralévő hét mérkőzésre szólt a megbízatása, vele a gárda három győzelem mellett három döntetlent ért el, egyszer kikapott, és végül csak az 5. helyen végzett.

Kondás Elemér 1993 és 1995 között a Loki labdarúgója volt, a csapattal bronzérmet is nyert. Ezt követően Kabára igazolt, ahol Pellei Sándor elnöksége idején öt évet játszott. Később visszatért a debreceni klubhoz, és a juniorcsapat edzője lett, majd 2002 és 2004 között Szentes Lázár mellett pályaedzőként dolgozott az első keretnél.

Szentes távozása után előbb a fiókcsapatot, az NB III-ban szereplő Létavértest irányította, majd a Loki második gárdájának, az akkor a harmadosztályban induló DVSC-DEAC-nak lett a vezetőedzője, rögtön meg is nyerte vele a bajnokságot.

Edzőként a következő sikereket érte el: ezüstérem a DVSC juniorcsapatával (2002), bronzérem a DVSC felnőtt csapatával pályaedzőként (2003, 2004), NB III ezüstérem a Létavértessel (2005, 2006), NB III-as bajnoki cím a DVSC-DEAC-cal (2008), NB II-es ezüstérem a DVSC-DEAC-cal (2009, 2010).

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
11 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
14 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
21 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25