Magyar Kupa: több mint kétezren várták otthon a kecskemétieket

MTI MTIMTI MTI
2011.05.18. 09:11
Címkék
Több mint kétezer szurkoló várta Kecskemét főterén a Magyar Kupa döntőjében győztes KTE csapatát szerda késő este.

A városháza elé begördülő buszt Zombor Gábor polgármester fogadta, majd megkezdődött a pezsgős vigalom.

Az 1911-ben alapított, centenáriumát ünneplő klub fennállásának legnagyobb sikerét érte el a magyar bajnok Videoton ellen a Puskás Ferenc Stadionban 3–2-re megnyert mérkőzés éjszakáján.

A szurkolók konvoja által kísért busz éjfél előtt érkezett meg a főtérre, majd egy órán keresztül tartott az ünneplés. A hangosbemondón keresztül köszöntők hangoztak el, közben pedig szüntelenül folyt a pezsgő.

Zombor Gábor kiemelte: három esztendővel korábban, amikor a KTE feljutott az élvonalba, azt tűzték ki elérendő célként, hogy a csapat jusson ki a nemzetközi porondra, öregbítve a „hírös város" jó hírét.

„Ez a vállalás megvalósult" – mondta a polgármester, aki a Puskás Ferenc Stadionban tekintette meg a mérkőzést.

Tomiszlav Szivics vezetőedző megköszönte a város, a tulajdonosok és a drukkerek támogatását, valamint további együttműködést kért mindenkitől.

A csapatkapitány, a harmadik alkalommal Magyar Kupát nyerő Tököli Attila, aki a Puskás-stadionban tartott eredményhirdetésről hiányzott, már ismét boldogan és felszabadultan ünnepelt játékostársaival. Vélhetően túltette magát azon, hogy a találkozó során összeakaszkodott a neki nagy helyzetben nem passzoló csapattársával, Francis Litsingivel.

Tököli Attilát a mérkőzés vége előtt történt lecserélése után azonnal doppingvizsgálatra vitték, így példátlan módon nem a csapatkapitány vehette át a kupát. A doppingellenőrök a cserepadon helyet foglaló Bertus Lajost azelőtt akarták elvinni vizsgálatra, mielőtt pályára lépett volna. Erről az elhatározásukról lemondtak, így a tehetséges fiatal játékos pályára léphetett.

A főtéren több szurkoló is megjegyezte: az MLSZ illetékesei a Magyar Kupa döntőjét tehették volna egy szombati napra is, így méltóbb lett volna a hagyományokhoz, nem beszélve arról, hogy több kecskeméti szurkoló utazott volna Budapestre.

A főtéri fogadás vége után a játékosok felszálltak a buszra, és egy zártkörű rendezvényen folytatódott az ünneplés.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
18 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
29 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
46 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
54 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája