Debrecen: harmincmilliós kártérítést kap egy korábbi ifjúsági játékos

MTI MTIMTI MTI
2011.06.02. 18:56
Címkék
Harmincmillió forintos kártérítést kap orvosi műhiba miatt a DVSC ifjúsági csapatának korábbi focistája, akit egy edzésen szerzett sérülése után megműtöttek a megyei kórházban, de sebe elfertőződött, így abba kellett hagynia a labdarúgást – tájékoztatta a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön meghozott jogerős ítéletéről az intézmény sajtószóvivője az MTI-t.

Koszta János ismertette: az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság csaknem 100 millió forintos, rekord összegű kártérítését csökkentette a táblabíróság Csikiné Gyuranecz Márta vezette tanácsa.

A volt játékos 2002 augusztusában, 19 évesen lett a Debreceni VSC (DVSC) igazolt játékosa. Két héttel a leigazolása után szerezte térdsérülését, 2002 decemberében műtötték, majd azonosították a fertőzést. Ezután a kezelése gyakorlatilag folyamatos volt, rendszeresen járt gyógytornára és vizsgálatokra, de állapota nem javult. Az orvosok az állapotát véglegesnek minősítették, így labdarúgó-pályafutását abba kellett hagynia.

Az elsőfokú eljárásban számos szakértőt hallgatott meg a bíróság, többek között igazságügyi pszichológus szakértőt, igazságügyi könyvszakértőt, sportközgazdászt, labdarúgóedzőket, és megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetséget is. A maradandó egészségkárosodás ügyében januárban meghozott ítélet alapján a kártérítés egy összegben fizetendő összege csaknem 40 millió forint, ehhez jött volna még a játékos 35 éves koráig járó havi 500 ezer forintos havi járadék.

A Debreceni Ítélőtábla tanácsának állásfoglalása szerint az valószínűsíthető, hogy a felperes labdarúgóként dolgozott volna, arra azonban nem lehet megalapozott választ adni, hogy milyen szinten. (A játékos ügyvédje az elsőfokú eljárásban többször hangoztatta: ha külföldi játékos lehetett volna belőle, akkor az első fokon megítélt összeg elenyészőnek tekinthető.)

A jogerős ítélet szerint a kártérítés összege 17 millió forint, ehhez hozzájön a 35 éves koráig járó havi 150 ezer forintra leszállított járadék. A felperesnek járó összeget a Kenézy kórházat üzemeltető Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak kell kifizetnie.

Legfrissebb hírek

A szünet után állva hagytuk Ferizajban Koszovót

Kézilabda
2 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
11 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
19 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
32 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
34 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
45 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája