DVTK: Lippai Ákos örült volna, ha jut még néhány nap a szabadságra

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 12:16
Lippai Ákos, a labdarúgó NB I-be idén feljutó Diósgyőr csapatkapitánya a klub honlapjának elmondta, örült volna, ha jut még néhány nap a nyári szabadságra, főleg hogy öt-hat napig beteg volt.

„A szünet nem volt hosszú, inkább rövidnek nevezem. Az utolsó bajnoki előtt csütörtökön még edzettem, így csak két nappal volt hosszabb a szabadságom azokénál, akik pályára léptek Orosházán. Tizenkét nap jutott ezen a nyáron a pihenésre, de megértem a helyzetet, mert korán kezdődik a következő bajnokság, s minimum három és fél hét kell a felkészülésre. Nem bántam volna, ha még néhány napot tudok pihenni, ám nézzük ennek is a pozitív oldalát: ennyi idő alatt fizikailag nem lehet leépülni, ezért sokkal könnyebb újrakezdeni a munkát, majd csúcsformába kerülni" – mondta Lippai Ákos a dvtk.eu-nak.dvtk.eu-nak.

„Egy hetet töltöttem Egyiptomban, ahol összeszedtem valamit, aminek következtében öt-hat napig ment a hasam. Ezért is hagytam ki az első tréninget, másnap pedig külön edzettem, s ugyanazt a feladatsort végeztem el, mint a társak az első gyakorláson. Pénteken csatlakoztam a többiekhez, de éppen a lemaradásom miatt szombati edzőmeccsen csak harminc percet vállaltam" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik