Ferencváros: Andrezinho pénzről nem alkuszik, Prukner reménykedik

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 13:12
Az ftcnews információja szerint Andrezinho, a labdarúgó Európa-liga-selejtezőre készülő Ferencváros brazil játékosa egyelőre nem fogadta el a klub kevesebb fizetést kínáló szerződésajánlatát.

Bár egyelőre nincs megegyezés a vezetőség és a játékos között, a tárgyalások nem fejeződtek be. Mint arról korábban beszámoltunk, Csizmadia Csaba elfogadta a fizetéscsökkentést, míg Szrdjan Sztanics nem, és távozóban van.Mint arról korábban beszámoltunk, Csizmadia Csaba elfogadta a fizetéscsökkentést, míg Szrdjan Sztanics nem, és távozóban van.

Prukner Lászlónak, a Ferencváros szakmai igazgatójának fejében egyelőre nem állt össze az ideális kezdő tizenegy az Ulisses elleni csütörtöki Európa-liga-selejtezőre.

„Hét-nyolc ember már megvan, de minden csapatrészben akad még kérdőjel – mondta Prukner a Nemzeti Sportnak. – Akik mindvégig velünk dolgoztak, tudom, milyen állapotban vannak, az időközben érkezetteknél viszont, akik a szabadságukról estek be, vegyes a kép."

A szakvezető Rósa Dénes kéztörését, Tóth Bence hasfalhúzódását és Lisztes Krisztián részleges combizomszakadását említette a gondok között (Héctor Moralest megegyezés hiányában nem nevezhették határidőre).

„Mindezek ellenére pozitívan állok a mérkőzéshez, még úgy is, hogy zsákbamacska, amolyan vakrepülés a meccs, de a lelkesedésünk és a fegyelmezett futball sok mindenre elég lehet. És azért hozzátehetem, a két előkészületi találkozón nem is játszottunk rosszul."

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
11 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik