Fogadási csalás: Örülünk a megtisztulási folyamatnak - Borbély

MTI MTIMTI MTI
2011.06.30. 12:40
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség részéről Borbély Zoltán, a jogi- és sajtóiroda vezetője üdvözölte, hogy a bundabotrány magyarországi vonatkozásában hét embert őrizetbe vettek a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

„Örülünk a megtisztulási folyamat megkezdésének, amelyhez az MLSZ a maga részéről annyival járult hozzá, hogy 2009-ben többek között a feljelentése nyomán indult a nyomozás" – mondta csütörtökön az MTI-nek Borbély Zoltán.

Hozzátette, a nyomozati szakaszban az MLSZ, mint sportági szakszövetség nem tudja kommentálni a fejleményeket, illetve nem tehet további lépéseket, de ahogy eddig is, úgy ezután is minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak. Megjegyezte, a jogerős ítéletek megszületése után kerülhet olyan helyzetbe az MLSZ, hogy például fegyelmi eljárást indítson.

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a keddi akcióról szerdán elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők. A futballisták közül H. Gábor, K. Zoltán – aki a szervezet magyarországi vezetője volt – és L. Mátyás, a játékvezetők esetében L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás került őrizetbe. Őket több mérkőzés befolyásolásával gyanúsítják. A keddi akcióban különböző valutákban, elsősorban euróban mintegy 100 millió forintnak megfelelő értékben készpénzt is lefoglaltak.

A Magyar Hírlap Kenesei Zoltán volt labdarúgóként azonosította az egyik gyanúsítottat, míg február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) indított vizsgálatot. A szintén szóba került, tavaly decemberi Argentína–Bolívia U20-as mérkőzést pedig Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt.

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
4 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
5 perce

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
19 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
22 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
47 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
50 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
50 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
59 perce