NB I: újra bajnoki meccsek az m1-en; Csányi szerint a DVTK és a Pécs növeli a színvonalat

MTI MTIMTI MTI
2011.07.13. 15:44
Címkék
Közel nyolc év szünet után visszakerülnek a Magyar Televízió képernyőjére a labdarúgó NB I mérkőzései. Az m1 minden vasárnap egy találkozót élőben sugároz.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az OTP Bank Liga összecsapásait eddig is sugárzó Sport TV és az MTV között hosszútávú megállapodás jött létre, s a Sport TV változatlanul fordulónként négy, az MTV pedig egy meccset sugároz élőben.

Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője bejelentette, hogy a Magyar Rádió pénteken, szombaton és vasárnap élőben tudósít az élvonalbeli találkozókról.

„A közszolgálati média szeretne abban segíteni, hogy minél többen lássák a jó színvonalú, közönségszórakoztató magyar mérkőzéseket, s reményeink szerint ezzel a sportág népszerűsítéséhez is hozzájárulunk” – mondta Riskó, hozzátéve: vasárnaponként 15 órától 18 óráig tart majd a műsor, a találkozókat 16 órától közvetítik.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a hétvégén rajtoló szezonban izgalmas, szórakoztató összecsapásokat láthatnak majd a szurkolók, s a frissen feljutott Diósgyőr és Pécs növeli a bajnokság színvonalát.

„Amikor az MLSZ új elnöksége megkezdte munkáját, megfogalmazódott az a célkitűzés, hogy növelni kell az érdeklődést a hazai futball iránt – mondta Csányi. – A Magyar Televízió képernyőjén keresztül sokkal több háztartásba jutunk el, ez pedig mindenképpen növeli majd az NB I rangját.”

Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa azt mondta, „a sport és a magyar futball nemzeti ügy, ami ha sikeres, akkor jó példával szolgál a fiatalok számára, és Magyarország külföldi megítélésében is jelentős szerepe van".

Az OTP Bank Liga pénteken kezdődő 2011–2012-es idényének első fordulójában a vasárnap 16 órakor kezdődő Budapest Honvéd–Győri ETO mérkőzést sugározza az m1.

Legfrissebb hírek

Az argentín pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
3 perce

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
22 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
23 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
1 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
1 órája