NB I: Ilyen hibákat legfeljebb a megye kettőben lehet elkövetni - Szivics

2011.07.17. 21:28
Tomiszlav Szivics, a Kecskemét vezetőedzője nagyon elégedetlen volt a Paks ellen 3–2-re elbukott bajnoki után: a tréner szerint hatalmas hibákat követtek el játékosai.

„Először is gratulálok a Paks együttesének, egy rendkívül izgalmas mérkőzést játszottunk. A franciák erre azt szokták mondani: déja vu. Sokszor jártunk már így Pakson. Az első és az utolsó pillanatban is óriási helyzetet hagytunk ki, majd a légiósaink is hihetetlen helyzetben hibáztak. Az első két kapott gólunkat megelőzően olyan hibákat követtek el játékosaim, amilyet csak a megye kettes szintű bajnokságban engedhetnének talán meg. Nyolcvan százalékban pontatlanok voltak a passzaink, ebből kifolyólag nem is tudtunk jó eredményt elérni. Végezetül pedig sok sikert kívánok a Paksnak a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésre" – mondta Tomiszlav Szivics.Tomiszlav Szivics.

A Paks vezetőedzője, Kis Károly is sok sikert kívánt a kecskemétieknek az európai kupameccshez, és a szakember szerint a helyzetkihasználáson van mit javítani.

„Sok sikert kívánok csütörtökre a Kecskemétnek az Európa-liga-mérkőzéshez. Mindkét csapat a csütörtöki rendkívül erős iramú mérkőzés után egy nagyon izgalmas, lendületes, jó iramú mérkőzést játszott. Látványos támadásokat vezettünk, de óriási tanulsága számunkra a találkozónak, hogy nem szabad a hajrára hagyni a döntést. Három egyes vezetésünknél ugyanis rengeteg helyzetet hagytunk ki. Dicséret a fiúknak, hiszen egy rendkívül jó Kecskemétet sikerült legyőznünk" – mondta Kiss Károly.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04