NB I: Külön öröm, hogy erős csapatot sikerült legyőznünk - Sousa

2011.07.24. 18:09
A Videoton labdarúgócsapata sima, 4–0-s győzelemmel nyitotta „címvédő hadjáratát" az NB I-ben a Paks ellen. Paulo Sousa folyamatosan javuló csapatot látott, Kis Károly elismeri: jobb volt az ellenfél.
NYILATKOZATOK

Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője: „Folyamatosan javul a csapat teljesítménye, és nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjük a bajnokságot. Külön öröm, hogy ilyen erős csapatot sikerült legyőznünk. A játékosok már lezárták magukban a Sturm elleni párharcot.”

Kis Károly, a Paks vezetőedzője: „Senki sem örül, hogyha vereséget szenved, de gratulálok a Videotonnak, hiszen teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. A kiállítás? A bírókkal soha nem foglalkozom, most sem teszek kivételt. Remélem az Európa-ligában majd sikerül javítanunk.”

Dusan Vasziljevics, a Videoton középpályása: „Nagyon fontos volt megszerezni ezt a három pontot, nagyon büszke vagyok a csapatra. Az új játékosoknak sikerült beilleszkedniük, azt hiszem ez a Videoton a tavalyi csapatnál is erősebb.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik