FTC: Abdi menedzsere szerint akár másik magyar klubhoz is kerülhet a támadó

Vágólapra másolva!
2011.08.11. 20:40
Mint beszámoltunk róla, Andrezinho mellett Liban Abdit is kitette az első csapat keretéből a Ferencváros. A szomáliai-norvég támadó menedzsere, Alexander Röder a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, nem tudja, mi áll pontosan a Fradi döntése mögött, de az tény, hogy hétfőn visszautasították a zöld-fehérek szerződéshosszabbítási ajánlatát.

„A klub tegnap tájékoztatott arról, hogy Liban a jövőben nem edzhet együtt az első csapattal, és arról számoltak be nekem, hogy csak a második együttes tréningjeit látogathatja, valamint Orosz Pál vezérigazgató arra kért, hogy keressek neki új klubot" – mondta az Abdi ügyeit intéző Alexander Röder.

A játékosügynök elismerte a Nemzeti Sport értesüléseit, amelyek szerint Abdinak nézeteltérése akadt az egyik csapattársával, de úgy véli, a futballisták tisztázták az ügyet.

„Libannak valóban volt egy kis nézeteltérése az egyik csapattársával. Egy kicsit többről volt szó, mint veszekedésről, de utána megbeszélték a dolgokat. Liban kezet nyújtott a másik játékosnak, és tisztázták a helyzetet" – mondta Röder.

„Nem tudom biztosan, hogy mi állhat a Fradi döntésének hátterében. Elképzelhető, hogy úgy gondolják, Liban nem illik bele a szakmai stáb elképzeléseibe. Ám az is lehet, hogy a klub vezetői csalódottak amiatt, hogy hétfőn visszautasítottuk a szerződéshosszabbításai ajánlatot, amelyet pénteken kaptunk meg. A célunk mindenesetre az volt, hogy Liban maradjon a Fradiban, mivel nagyon jól érezte magát az utóbbi hetekben. Korábban arra kértem az FTC vezetőit, hogy decemberben térjünk vissza az új szerződés aláírásának kérdésére."

A menedzser Abdi jövőjéről is beszélt: úgy véli, már korlátozottak a lehetőségei, de mindent megtesz, hogy a támadónak ne kelljen a téli átigazolási időszakig a második csapatnál sínylődnie.

„Természetesen most elkezdek új csapatot keresni a játékosnak, de már korlátozottak a lehetőségeim. Elképzelhető, hogy Görögországban még akad érdeklődő, de az sem zárható ki, hogy visszatér Norvégiába. Németország is szóba jöhet, bár ott már a legtöbb együttes kerete készen van. Azt sem zárnám ki, hogy egy másik magyar klubhoz igazol. Ha azonban nem sikerül új csapatot találni neki, akkor az is megtörténhet, hogy a következő hónapokban a második csapatnál kell kivárnia a téli átigazolási időszakot" – jelentette ki Alexander Röder.

Legfrissebb hírek

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 16. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.09. 11:28

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07
Ezek is érdekelhetik