Futsal: a négy közé igyekszik az Armada a magyar bajnokságban

2011.08.22. 13:33
A Nyíradonyi Huszárok helyén induló DEAC Armada Futsal Club fiatal gárdával kezdi meg első szezonját a legmagasabb osztályban, amelyben a legjobb négy közé szeretne kerülni.

A hétfői, bemutatkozó sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Kozma Mihály szakmai igazgató nevével fémjelzett csapatban többségben vannak a helyi és Hajdú-Bihar megyei kötődésű játékosok, akik közül többen is a Debreceni Egyetem hallgatói.

Az eseményen együttműködési megállapodást kötött a klub az Alföld Televízióval, így a hazai összecsapásait az internet segítéségével az egész világon élőben lehet majd követni. Ugyancsak egyezség született az Armada és a Debreceni Egyetem között, amelynek köszönhetően az egyesület a DEAC önálló szakosztálya lesz a jövőben, és szeretne minél több egyetemistát a soraiban tudni.

Kozma Mihály korábbi szövetségi kapitány elmondta, hogy tizennégy esztendő után tért vissza szülővárosába, ami nagy örömöt okoz a számára. A szakember fél éve dolgozik a keret jelentős részével, ez idő alatt szerinte sikerült lerakni az alapokat. A legutóbbi bajnokságban a Huszárokkal a nyolc között végzett Kozma, aki a jövő héten kezdődő bajnokságban a négy közé akarja juttatni az Armadát.

A tavalyi ezüstérmes Mezeivill Berettyóújfalut nemrég két edzőmeccsen is legyőző Armada Üllőn kezdi meg a hazai pontvadászatot jövő hétfőn, majd szeptember 12-én a Vasast fogadja.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04