NB I: ünnepélyes keretek között megnyílt az Illovszky Emlékkiállítás

MTI MTIMTI MTI
2011.08.04. 18:12
Címkék
Csütörtökön ünnepélyes keretek között megnyílt az Illovszky Emlékkiállítás, amellyel a fennállása 100. évfordulóját ünneplő Vasas az egykori legendás szakember előtt tiszteleg.

A Pasaréti Sportcentrumban tartott eseményen Várady Béla, a klub legendás futballistája a Vasas Örökös Bajnoka kitüntetést vehette át. Mint elmondta, egyedül azt sajnálja, hogy csapat legutóbb még az ő idejükben, az 1976–77-es szezonban nyert bajnokságot.

A kiállításra látogatók többek között megtekinthetik Várady ezüstcipőjét – amelyet az 1976–77-es szezonban elért 36 góljával érdemelt ki –, valamint számos, Illovszky Rudolfhoz köthető tárgyat, mint például az 1972-es müncheni olimpián szerzett ezüstérmet.

Illovszky Rudolf 2008. szeptember 23-án, 86 éves korában hunyt el, háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futballistaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülőcsapatánál. Játékosként is az angyalföldi klubot erősítette, 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett. Kétszer volt szövetségi kapitány – 1966 és '68, valamint 1971 és 1974 között –, s az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, illetve negyedik ugyanebben az évben a belgiumi Eb-n.

Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Kupát, négyszer pedig magyar bajnokságot. Érdemei elismeréseként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
7 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
7 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
7 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
8 órája