Döme jött, látott - de a Fradi még mélyponton

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
2011.09.18. 13:31
null
Détári Lajos győzelemmel mutatkozott be a ZTE ellen<br />(Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Az új szakmai igazgatóval, Détári Lajossal egy hete aratott „élet-halál” győzelem (FTC–ZTE 2–0) ellenére története legrosszabb szezonnyitányát produkálja a Ferencváros az első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Nyolc forduló után az 1983–1984-es és a 2005–2006-os hatpontos bajnoki rajt volt az eddigi mélypont.

A Ferencváros nyolc mérkőzésen mindössze öt pontot gyűjtött az NB I 2011–12-es kiírásában, ami nemcsak a jelenlegi mezőnyben gyönge produkció, minden idők legpocsékabb ferencvárosi bajnoki rajtjai között is van. Sőt a mostani a klub történetének legrosszabb élvonalbeli kezdése 1901 óta – derítette ki érdeklődésünkre az FTC labdarúgócsapatának históriájával foglalkozó portál, a Tempó, Fradi!

1950 őszén is 5 pont állt a Fradi – pontosabban az ÉDOSZ… – neve mellett a nyolcadik fordulót követően, csakhogy akkor még két pont járt egy győzelemért, s abból kettő is akadt ezen időszak alatt, a Győri Vasas (2:1) és a Bőripari DSE (4:1) ellen. Vadas Miklóst és tizedikként végző együttesét mindazonáltal nem érhette szemrehányás, a hatalom ugyanis olyan klasszisoktól fosztotta meg a klubot néhány hónappal korábban, mint Henni, Budai II, Kocsis vagy Deák…

Az 1983–84-es idény előtt is akadtak nagy nevű távozók az Üllői úton, jóllehet Nyilasit és Szokolait nem át-/elvezényelték, a kettős önszántából választotta a fradista lét helyett a légiós-életformát. A lényeg: az FTC akkori csapata is nehezen heverte ki legjobbjai elvesztését, de végül sikerült kiharcolnia a bennmaradást. A tavasszal viszont már nem Novák Dezső, hanem a téli szünetben őt váltó Vincze Géza ült a kispadon.

A 2005–06-os pontvadászat zöld-fehér szempontból annyiban hasonlított a huszonkét évvel korábbira, hogy a csapat ugyanolyan gyatrán nyitotta a bajnokságot, és ugyanúgy két edzőt „fogyasztott el” (László Csaba, majd a 12. fordulótól Gellei Imre személyében), mint 1983–84-ben, ám annyiban eltért tőle, hogy a gárda ezúttal a középmezőny elején végzett a tabellán.

Öt vereség egyhuzamban, meglehetősen ritka a Ferencváros történetében. Olyannyira ritka, hogy a IX. kerületiek eddig csak kétszer produkáltak ilyen szériát az első osztályban, először 1999-ben. A jelenleg a Vasasnál dolgozó Marijan Vlakkal három vereséggel fejezték be az 1998–99-es idényt (Dunaferr 1–3, Vasas 1–2, Kispest 0–1), a horvát szakember helyett érkező Mucha Józseffel pedig két vereséggel nyitották az új évadot (Vasas 1–2, Gázszer 2–3).

Ezt a korántsem mesteri ötös sorozatot „másolta le” a Fradi most a 2011–12-es szezon elején, szintén két tréner, Prukner László és az őt követő megbízott vezetőedző, Nagy Tamás irányítása alatt – írja a tempofradi.hu. A harmadik és a hetedik forduló között elveszített bajnokik: DVSC 0–1, Pécsi MFC 0–1, Bp. Honvéd 0–1, Haladás 1–2, Vasas 0–2.

Sorozatban négy bajnoki vereséget háromszor jegyzett a csapat az élvonalban: 1946–47-ben (edző Dimény Lajos), 1952-ben (Deák Ferenc; nem a „Bamba”) és 2003–04-ben (Pintér Attila). Érdekes, hogy utóbbi esetben a Fradi bajnoki címet ünnepelhetett az évad végén – számára az eddigi utolsót az NB I-ben.

AZ FTC LEGROSSZABB BAJNOKI RAJTJAI
(8 fordulót követően)
Évad Pontok* A 9. fordulóban Végső helyezés
1950 ősz 7 Diósgyőri Vasas 3:0 10.
1983–84 6 PMSC 1–1 12.
2005–06 6 Diósgyőri VTK 1–1 6.
2011–12 5 Győr ? ???
*A hárompontos rendszerben számolva
Forrás: tempofradi.hu
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
27 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája