DVSC: Mentálisan minden meccsre fel kell készülni - Kondás Elemér

2011.09.20. 15:49
A DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott a holnapi, Kazincbarcika elleni Magyar Kupa meccs előtt.

„Minden mérkőzésre, így a Magyar Kupára is fel kell készülni mentálisan, mert ha az ember nincs ott, akkor meglepetés érheti. Ilyenkor a kisebb csapatok óriási motivációval vetik bele magukat a küzdelembe, de Kazincbarcikán természetesen csak a győzelem az elfogadható. Mindenképpen tovább kell jutni, és ebben a szellemben kell pályára lépni. A játékosokkal erről már beszéltünk, úgyhogy szerintem nem lesz gond – jelentette ki Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak.

A szakember az utazó keretről is beszélt.

„A DVSC keretével megyünk, mert nálunk nem úgy van, hogy első vagy második csapat, hiszen akik pályára lépnek, mind a Loki labdarúgói. Nem titok, hogy akik játszottak vasárnap a Paks ellen, csak néhányan nem utaznak el. A célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést, és ezáltal továbbjussunk" – mondta Kondás a holnap 15.30 órától, a Magyar Kupa 3. fordulójában megrendezendő kazincbarcikai mérkőzéssel kapcsolatban.

Kondás Elemér egyébként a nyolcvanas évek második felétől 1993-ig futballozott a Kazincbarcikai Vegyészben.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
13 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
15 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25