Kecskemét: Sallói István lett a KTE új klubigazgatója

Vágólapra másolva!
2011.09.22. 20:01
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét hivatalos honlapján tette közzé, hogy új menedzsmentet bíztak meg a klub vezetésével.

A korábbi futballista Sallói István – aki az Újpestnél már dolgozott hasonló munkakörben – lett a KTE klubigazgatója.

Török László az NB III-as csapat irányítása mellett a jövőben az utánpótlás vezetéséért is felel.

„Négy éve kerestük meg először Sallói Istvánt, akkor még nem sikerült megállapodnunk, de kialakult köztünk egy nagyon jó viszony. Sokszor kérhettünk tőle tanácsot vagy segítséget, és az elmúlt évben ez az együttműködés egyre intenzívebb lett, például a nemzetközi kupameccseink szervezésében már aktívan is részt vett. Örülünk, hogy elvállalta ezt a feladatot és biztosak vagyunk benne, hogy a vezetésével a klub magasabb szintre fog fejlődni" – nyilatkozta Rózsa Pál, a Kecskemét többségi tulajdonosa.

„Török László az elmúlt években folyamatosan képezte magát, jelenleg már az UEFA Pro Licences tanfolyamát végzi. Ismeri a helyi viszonyokat, problémákat, kollégákat, ezért bíztuk rá az utánpótlás szakmai irányítását. A tulajdonosok teljes bizalmukról biztosították a két szakembert, és sok sikert kívánnak a munkájukhoz" – tette hozzá Rózsa Pál.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
2025.11.12. 08:54

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39
Ezek is érdekelhetik