Utánpótlás: Craig Short Priskinhez hasonló játékosokat keres hazánkban

2011.09.08. 09:26
A korábban a Ferencvárost irányító Craig Short jelenleg az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Derby County utánpótlásánál dolgozik, és a szakember Magyarországon térképezi fel, hogy mely klubokkal működhetnének együtt a jövőben. Legutóbb a Győri ETO vendége volt.

„Körbejárom a magyar akadémiákat, voltam már a Honvédnál, a Ferencvárosnál. Tárgyalunk, keresem az együttműködési lehetőségeket. Kint voltam a magyar és az osztrák U16-os csapat büki meccsén is. Egész Európában és a világban keressük a tehetséges játékosokat. Itt van például Priskin Tamás, aki kiváló szélső, ezt bebizonyította a selejtező mérkőzéseken is. Az én munkám az, hogy ilyen játékosokat találjak, mint Tamás. Nagyon hasonlóak a magyar és az angol futballakadémiák, az infrastruktúra szinte teljesen ugyanaz. Ahogy Angliában, Magyarországon is egyre fontosabbak az akadémiák” – mondta Craig Short az eto.hu-nak adott videointerjúban, aki személyesen is találkozott Priskinnel az ETO-nál tett látogatása során.

Liszkai Dezső, az ETO utánpótlás-igazgatója úgy nyilatkozott, hasznos lehet a Győrnek az együttműködés az angol klubbal, de azt nem hagyják, hogy a szigetországiak elhalásszák a magyar tehetségeket.

„Hiába biztosítjuk a gyerekeknek a legmagasabb szintű képzést, a legmagasabb szintű infrastruktúrát, ahhoz, hogy sikeresek legyenek, nemzetközi tapasztalatra van szükségük, hogy érvényesülni tudjanak majd a nemzetközi futball világában. Ehhez segíthet az együttműködés a Derby Countyval, amelynek keretében nemzetközi tornákon vehetnek részt a gyerekek” – mondta Liszkai Dezső, aki szerint jót tesz a Győrnek, ha kikérheti angol szakértők véleményét.

Liszkai leszögezte, szó sem lehet „játékosrablásról”, nem engedik elszipkázni a fiatal tehetségeket, és azt várják, hogy az angol csapat is küld Magyarországra játékosokat, hogy tapasztalatot szerezhessenek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04