ETO: a holland szakembernek a körülmények és a Ligakupa is tetszett

2011.10.14. 16:13
Címkék
Stan Valckx, a korábbi 20-szoros holland válogatott labdarúgónak a Győri ETO-nál tapasztalt körülmények, a magyar tehetségek és a Ligakupa is tetszett – ez derült ki a győri zöld-fehérek hivatalos honlapjának adott videointerjújából.

„Azt tapasztaltam itt is, amit a (keddi) válogatott mérkőzésen, vagyis rengeteg a jó, tehetséges játékos Magyarországon" – mondta Valckx, akit bevallása szerint megleptek a Győrött tapasztalt jó körülmények. A Győri ETO–ZTE Ligakupa-meccsen látottak fényében dicsérte a ligakupa külföldön már régen bejáratott intézményét.

„A ligakupát nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hiszen így azok a fiatal játékosok is lehetőséghez jutnak, akik hétvégenként még nem. Fontos, hogy éles körülmények között is bizonyítsanak a felnőttek között" – folytatta Valckx, aki a lengyel élvonalbeli Wisla Kraków szakmai igazgatójaként jártában-keltében a tehetségeket is vadássza.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézi: hullámvölgy nélkül menetelt az U16-os bajnoki címig a Győri ETO

Utánpótlássport
2026.05.29. 09:01

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
2025.10.25. 19:32

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17
Ezek is érdekelhetik