MLSZ: szigorúbb fellépés a bíróverések ügyében

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2011.10.04. 20:58
Címkék
Ma tartotta soros tanácskozását a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Az ülésen elfogadták a bizottsági beszámolókat, megvitatták a társasági adótámogatás pályázatainak elbírálási szempontjait.

Az MLSZ-elnökség mai ülésén elfogadta az egyes állandó bizottságok, valamint a megyei állandó bizottságok elnökeinek beszámolóját, illetve a megyei társadalmi elnökségek elnökeinek beszámolóját. A testület elfogadta az NB III-as amatőr válogatottak tornájának versenykiírását, valamint három taggal (ifj. dr. Gábor László, Domokos János, dr. Jakabovits Péter) bővítette a fegyelmi bizottságot. A Borsod megyei és a Veszprém megyei játékvezető bizottság szintén új tagokkal bővült, valamint a 32-szeres válogatott, illetve négyszeres magyar bajnok Nagy Antal, valamint az egykori Vasas-labdarúgó, Antal Péter személyében két szövetségi ellenőr kapott kinevezést.

A játékvezetők elleni agresszív fellépések kapcsán soron kívüli határozat született arról, hogy amennyiben a jövőben bármilyen osztályú mérkőzésén atrocitás ér egy játékvezetőt, akkor az MLSZ és területi igazgatósága haladéktalanul büntető feljelentést tesz, és fegyelmi eljárást kezdeményez az elkövető ellen.

Az elnökség megvitatta a társasági adótámogatás pályázatainak elbírálási szempontjait. A legfőbb cél a tömegesítés elősegítése, és az MLSZ stratégiai céljainak való megfelelés, ennek megfelelően túlnyomórészt utánpótlás-nevelésre, és infrastruktúra-fejlesztésre juthatnak támogatáshoz a klubok. A szövetség tájékoztatása szerint jó ütemben halad az ezret is meghaladó pályázat feldolgozása, és belátható időn belül tájékoztatást adnak az érintettek részére az elbírálás eredményéről.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56