ETO: Völgyi 2015-ig írt alá; spanyol ügyvéddel az UEFA-határozat ellen?

2011.11.17. 18:35
null
Völgyi Dániel három évvel hosszabbított (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO 24 éves védője, Völgyi Dániel három évvel meghosszabbította szerződését, így 2015. június 30-ig a győrieket erősíti majd – jelentette be sajtótájékoztatóján a klubigazgató Klement Tibor.


Az eddig technikai vezetőként ténykedő Lencse Gyulát nevezték ki a klub belső struktúrájának átalakításának következtében keletkező technikai igazgató posztjára, melynek értelmében immár nem csak a felnőtt csapatok, hanem a klub összes technikai feladata hozzá tartozik majd.

A klubigazgató arról is beszélt, hogy elképzelhető, hogy felkérnek egy ügyvédi irodát, amely licencügyekben korábban sikeresen képviselte például a Mallorca csapatát. Mint ismeretes, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) november 29-én, Nyonban dönt a Győri ETO fellebbezéséről, amelyet a nemzetközi kupákból való hároméves kizárása miatt nyújtott be a klub.

„Azon törjük a fejünket, hogy felkérünk egy nemzetközi ügyekben, és kifejezetten licencügyekben jártas ügyvédet, hogy csatlakozzon a stábunkhoz, és segítsen bennünket a sikeres fellebbezés ügyében. Vele találkozom jövő héten, és az azt követően héten kedden lesz a tárgyalásunk” – mondta Klement Tibor az eto.hu-nak.
Legfrissebb hírek

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
4 perce

Az MTK egyelőre nem bír a Kisvárdával a Hungária körúton – percről percre

Labdarúgó NB I
9 perce

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
9 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
27 perce

A címvédő törökök az első döntősök a női röpi Eb-n

Röplabda
33 perce

Nem sokáig vezetett a Koprivnica a Győr ellen, Zákányi is betalált

Kézilabda
40 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
40 perce

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
46 perce