Gyász: kedden kísérik utolsó útjára a 61 évesen elhunyt Kovács Bélát

2011.11.19. 18:36
Címkék
November 22-én, kedden 12 órakor, a Megyeri temetőben kísérik utolsó útjára a 61 éves korában elhunyt Kovács Bélát, a Bp. Vasas Izzó, a Volán SC és a SZEOL AK egykori labdarúgóját.

Az 1950. augusztus 10-én született Kovács Béla szerepelt az Autótaxi csapatában és Egerben, az NB I-ben 28 évesen, a frissen feljutó Vasas Izzó együttesében mutatkozott be.

 

Első élvonalbeli mérkőzését 1978 augusztusában játszotta, az újonc Izzó a bajnoki címvédő Újpesti Dózsát fogadta a Tábor utcában (11 ezer néző előtt!), és a beállósként szereplő játékos lapunktól, a korabeli Népsporttól 7-es osztályzatot kapott. Tudósítónk az értékelésben külön ki is emelte játékát: „a hátvédek jól játszottak…, különösképpen kitűnt közülük Kovács, aki csapata legjobbjaként még az ellenfél kapuját is veszélyeztette”.

 

Első élvonalbeli találatát a harmadik NB I-es mérkőzésén szerezte meg, a PMSC ellen fejessel juttatta a labdát a válogatott Katzirz Béla kapujába. A Vasas Izzóban 33 bajnokin kétszer volt eredményes, majd 1979 nyarán átigazolt az újonc Volán SC-hez, amelyben az 1979–1980-as szezonban 11 mérkőzésen egyszer talált a kapuba: sérülésből visszatérve, a Bp. Honvéd ellen, csereként fejelt győztes gólt.

 

Élvonalbeli pályafutását 1982-ben a SZEOL AK-ban fejezte be, utolsó NB I-es mérkőzésén, 1982. május 5-én, Szegeden győztes gólt fejelt a Vasas ellen (2–1).

 

Az első osztályban összesen 51 bajnokin lépett pályára, és négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
19 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
26 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
28 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
30 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
55 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
55 perce

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
58 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája