Fogadási botrány: a „besározódott" siófokiak szörnyű napokat élnek át

2011.12.06. 09:23
Miközben Szombathelyen rengetegen kiállnak Aczél Zoltán mellett, és egyre többen sajnálják az előzetes letartóztatásba helyezett szakembert, alig esik szó a 2009-ben az eredmények manipulálása miatt az élvonaltól búcsúzó Siófok vezetőiről, játékosairól.

„Szörnyű napokat élünk át – mondta a Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak. – Besározódtunk, és a mocsok azokon szárad, akik becsülettel dolgoztak. De nem vádaskodunk, várunk, amíg letisztulnak az események. Várjuk a gyanúsítások eredményeit, majd megtesszük a szükséges lépéseket, mert nemcsak anyagi, hanem mérhetetlenül nagy erkölcsi kár is ért bennünket.″

Arra a kérdésre, mit tesz, mit tehet a klub a hasonló események elkerülése érdekében, Horváth Károly elmondta: „A nyári letartóztatások után beszéltem a játékosokkal, és felhívtam a figyelmet az MLSZ fegyelmi szabályzatára, a jelentési kötelezettségre. Korábbi labdarúgóink előállítása után pedig négyszemközt beszéltem a csapat tagjaival, arra kértem őket, szóljanak, ha tudnak valamit. Hasonlóan cselekszem a tavaszi rajt előtt is, ennél többet, sajnos, nem tehetek. A nyomozás ugyanis nem a klubok feladata – de hiszem, hogy az események hatására megtisztul a magyar labdarúgás.″

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04