DVSC: Kis túlzással újra meg kellett tanulnom járni - Szűcs István

2012.01.12. 11:50
Szűcs István, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva védője hosszú kihagyás után újra együtt készül a Loki keretével – a 26 éves, sérüléséből visszatérő játékos elmondta: olyan erős fájdalmai voltak, hogy futni sem tudott, de a tavasszal igyekszik beverekedni magát a kezdőcsapatba.

„Kijelenthetném, hogy minden rendben, de nem akarom elkiabálni. A decembert végigdolgoztam és most elkezdhettem a többiekkel az alapozást – mondta el Szűcs István a haon.hu-nak. – Remélem, a tavasszal már ott lehetek a csapatban.”haon.hu-nak. – Remélem, a tavasszal már ott lehetek a csapatban.”

A játékos térdét először két esztendeje műtötték meg, mert leszakadt egy porc, amely később betokosodott, így egy év múlva újra megoperálták, ám a nyáron ismét előjött a probléma, ezért újra térdműtét következett, és hosszú kihagyás után januárban elkezdhette az alapozást a csapattal.

„Olyan fájdalmaim voltak, hogy futni sem tudtam, nemhogy focizni. Június huszonkettedikén ejtettek egy bemetszést a térdkalácsom körül, akkor három-négy hónap kihagyást prognosztizáltak az orvosok, de végül csak az év végén kezdhettem meg a rehabilitációt. Kis túlzással újra meg kellett tanulnom járni, aztán jött a kerékpározás és az erősítő gyakorlatok. Nem akarok jósolgatni, sem különösebben fogadkozni, egyelőre úgy vagyok vele, ezt a hónapot éljem túl, aztán a következőt és az azután jövőt ússzam meg sérülés nélkül. Nagyon fontos lenne, hogy végig tudjam csinálni az alapozást, ha ez megvan, akkor meglátjuk, mire megyek a tavaszi szezonban. Ahogyan a keret minden tagjának, nekem is az a célom, hogy minél többször beverekedjem magam a kezdőcsapatba” – nyilatkozta Szűcs.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
19 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24