A Fradi 200 ezer eurós ajánlatot tett Bödéért

2012.05.28. 10:33
null
Détári Lajos jelentős erősítéseket tervez (Fotó: Németh Ferenc)
A Nemzeti Sport információi szerint a Ferencváros ajánlatot tett a Paksnak Böde Dánielért. A fővárosi klub 200 ezer euróért vinné a gólerős támadó középpályást. Détári Lajos vezetőedző azonban nemcsak Magyarországról erősítené meg csapatát – a szakember tegnap Spanyolországban járt.

A Ferencváros komolyan gondolja Böde Dániel megszerzését. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a Fradi meg is tette ajánlatát: 200 ezer euróért vinné a paksi játékost, akinek a szerződése még egy évig él jelenlegi klubjánál. Az említett összegen felül a paksiak egy játékost is kapnának cserébe Bödéért. Ez a futballista Kulcsár Dávid lehet.

Információink szerint a ferencvárosi vezetők már egyeztettek Haraszti Zsolt paksi ügyvezetővel. Mivel korábban Böde úgy nyilatkozott, hogy megfelel neki a Fradi ajánlata, könnyen előfordulhat, hogy a játékos a nyáron valóban az Üllői útra igazol.

A Ferencvároshoz kapcsolódó hír még, hogy Détári Lajos szakmai igazgató tegnap Spanyolországban tekintette meg az Alcorcón–Valladolid spanyol másodosztályú bajnokit. A szakember elsősorban támadó középpályást és csatárt szeretne a Fradihoz csábítani – a 2–2-es végeredménnyel záruló mérkőzésen két gólt szerző Nauzet vélhetően felkeltette érdeklődését.

Információink szerint a pápai Gyömbér Gábor szerződtetését is hamarosan bejelentheti a zöld-fehér klub.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
5 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
6 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
6 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
9 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
10 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
12 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
13 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
23 órája