FTC: 1.3 milliárdos költségvetéssel a dobogó lesz a cél - Orosz Pál

Vágólapra másolva!
2012.05.14. 15:34
A Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál elmondta 1.3 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Ferencváros, és a célkitűzések között az 1–3. hely valamelyikének elérése, illetve a nemzetközi kupaindulás kiharcolása szerepel. Ehhez a sportvezető szerint egy klasszikus irányító és egy befejező csatár szerződtetésére mindenképp szükségük lesz az új idény előtt.

„Aki látta a szombati mérkőzést, az tudja, mi történt, úgy érzem, inkább megérdemeltük volna a győzelmet" – beszélt az Újpest elleni derbiről Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. vezérigazgatója a Magyar Televízió, az m1 csatorna reggeli műsorában.

„Jövőre az az elvárás, ami Détári új szerződésében a második évi opcióra vonatkozik: az első háromban kell végezni, vagy Magyar Kupát kell nyerni úgy, hogy a hatban vagyunk. A nyári átigazolásoknál Détári Lajosé a döntő szó, fiatal magyar játékosokra számítunk, mint az az Orosz Márk, aki már biztos érkezik, s aki mesterhármast szerzett a hétvégén, valamint olyan légiósokra, akik többet tudnak, mint magyar társaik. Heinz, Schembri és Andrezinho ilyen volt, ha odatették magukat, az utóbbival sajnos az volt a gond, hogy egy idő után jobban érdekelte a pesti éjszaka, mint a foci – fogalmazott Orosz a következő szezonnal kapcsolatban. – Ha épp volt pénze, játszott, ha nem, fájt a háta. Olyan külföldi játékosok, akik csak nyaralnak Pesten, nem maradnak a nyáron. Ami biztos, hogy többek között kell egy klasszikus irányító és egy befejező csatár, ezen nem spórolhatunk! Már elindultak a tapogatózások és a kapcsolatfelvételek. Nemcsak az első, hanem a második csapatnál is nagy változások várhatók, múlt héten megbeszélést tartottunk az utánpótlást irányító Keller, Dragóner párossal és Lipcsei Petivel, öt-hat fiatal fog fellépni az NB II-es keretbe az U19-es korosztályból."

„A Pápa-meccs gyalázat, szégyen volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy a szurkolók belépőit ezúttal a játékosok fizetik a hétvégi Siófok elleni utolsó hazai bajnokinkon. Úgy gondolom, egy Fradi-szintű csapatnak évi 4-5 milliárdos költségvetés kéne. A következő szezonban egyelőre 1.3 milliárd körüli összegre számíthatunk. Amikor egy éve átvettük a zrt-t, 740 milliós adósság volt, és a játékosok felé több hónap elmaradás. Azóta nem tartozunk a játékosoknak, mindenki rendben megkapja a pénzét, közüzemek felé vannak átütemezett elmaradások, de ezeket megállapodás szerint rendezni fogjuk" – mondta Orosz az anyagiakról.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
21 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik