DVSC: hétfőn orvosi vizsgálattal kezdődik a felkészülés

2012.06.15. 13:24
A bajnok és Magyar Kupa-győztes DVSC-Teva labdarúgócsapata hétfő reggel orvosi vizsgálattal kezdi meg a felkészülést a 2012–2013-as szezonra.

A DVSC-Teva futballistái a nyári szabadságot követően jövő héten, hétfő reggel találkoznak először. A felkészülés orvosi vizsgálattal kezdődik, majd délután már edzést is tart Kondás Elemér vezetőedző – adta hírül a dvsc.hu.

Kedden és csütörtökön két-két, szerdán és pénteken egy-egy foglalkozást tart a szakember, majd szombaton egymás közti játékkal zárul a felkészülés első hete.

Ahogy arról már beszámoltunk, két fiatal is csatlakozik a kerethez: Csorba Szabolcs, aki a tavaszi idényt Nyíregyházán töltötte kölcsönben, illetve Oláh Gergő, a DVSC-DEAC NB II-es csapatának védekező középpályása is az első gárdával fog készülni.

Bódi Ádám, Varga József, Szakály Péter és Mészáros Norbert később kezdik el a munkát, mivel eleve később is fejezték be az idényt a válogatottbeli kötelezettségeik miatt.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
4 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01