DVSC: A visszavágón 150 százalék kell - Korhut

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 13:17
Mint arról már beszámoltunk, meglepő vereséget szenvedett (1–0) az élvonalbeli DVSC-Teva labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójának első mérkőzésén az albán bajnok Skënderbeu vendégeként. A Debrecen balhátvédje, Korhut Mihály szerint 150 százalék szükséges a visszavágón a továbbjutáshoz.

„Többször is megnéztük őket DVD-n, szóval felkészültünk rá, hogy egy elég hajtós csapat vár ránk. A szurkolók támogatása mellett mentek, küzdöttek, nem adták fel. A Skenderbeu bebizonyította, hogy jó csapat" – nyilatkozta a 23 éves bal lábas védő a dvsc.hu oldalának.

„A visszavágón muszáj lesz százötven százalékot nyújtanunk ahhoz, hogy továbbjussunk. Az volt a baj, hogy nem tudtuk rendesen megtartani a labdát, sok rossz passz jellemezte a játékunkat, ami tőlünk szokatlan. Nyíregyházán nem szabad hagyni, hogy kontrákat vezessenek, és többet kell kapura lőnünk, mert most ez hiányzott. Már az első tíz percben szerezni kellene egy gólt, és nem szabad kapnunk, mert akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhetünk. Száznyolcvan fokos fordulat kell, és akkor nem lesz gond" – tette hozzá a DVSC-ben az elmúlt idényben alapemberré vált Korhut.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Kocsis Dominik úgy érzi, vezéregyéniség lehet a Lokiban

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:44
Ezek is érdekelhetik