DVSC: Varga és Selim Bouadla sem játszik a Videoton ellen

2012.07.10. 11:13
A dvsc.hu tájékoztatása szerint a DVSC-Teva szakmai stábja a Videoton elleni Szuperkupa-mérkőzésen nem számíthat még Selim Bouadlára és Varga Józsefre sem.

Bouadla már edzésbe állt, de még nincs olyan állapotban, hogy Kondás Elemér bevesse, Varga pedig egy edzőmeccsen elszenvedett sérülés miatt harcképtelen.

„Jó mérkőzésre számítok, úgy érezzük, hogy ez egy remek erőfelmérő is lesz egyben a közelgő nemzetközi szereplés előtt – nyilatkozta Kondás Elemér vezetőedző a DVSC hivatalos honlapjának. – Úgy is terveztük, hogy ezen a héten egy ilyen ellenféllel tudjunk játszani, így a Szuperkupa jól beleillik a felkészülésbe. Ezúttal már tétmeccsen lépünk pályára, természetesen szeretnénk eredményesek lenni.”

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
12 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
15 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53