DVTK: Hiszem, hogy segíthetek a Diósgyőrnek - Hanek

2012.07.20. 10:39
Michal Hanek, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr nemrég igazolt szlovák válogatott védője a klub hivatalos honlapjának beszélt a szurkolókról, a karrierkezdésről, a válogatottról, és arról, hogy mit vár a következő szezontól.

A 31 éves belső védő a szlovák Dubnicában kezdte a profi pályafutását, játszott többek között a Slovan Bratislava, a Sparta Praha és a Dinamo Moszkva csapatában is, valamint 14-szer szerepelt a szlovák válogatottban.

„Hat-hétéves lehettem, amikor egy kisvárosban elkezdtem futballozni, ahol akkor laktunk, majd Trencsénbe kerültem egy fociiskolába, aztán jött az ifjúsági és a felnőttcsapat, s a Dubnicában lettem élvonalbeli futballista" – mondta Hanek a dvtk.eu-nak.

„Prágából nem őrzök szép emlékeket, mert sokáig voltam sérült, nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna, viszont azt követően a Slovan Bratislavában magamra találtam, minden rendben volt, majd Lengyelországban is hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem. Bízom benne, és hiszem is, hogy segíthetek a Diósgyőrnek."

A szlovák védőt is meglepte a DVTK tábora: „Szuper a szurkolótábor. Kisebb sérülésem miatt nem játszhattam, de mindkét hazai felkészülési mérkőzést láttam, amelyeken rengeteg ember volt a lelátón. Ez hihetetlen számomra, pedig több ország csapatában megfordultam már, de ilyet még nem láttam. Nagy élmény ez, nekem személy szerint különösen, mert imádom, ha szépszámú közönség előtt játszhatok, ez feldobja az egész csapatot, és jobban megy a játék is."

Hanek beszélt a válogatottbeli élményeiről is: „Voltak köztük selejtezők és felkészülési találkozók is, ezen belül pedig elég jó és emlékezetes mérkőzések, például 2005-ben a Portugália elleni vb-selejtező vagy a 2004-es Eb-kvalifikációs meccs Anglia ellen. Felejthetetlen és meghatározó élmény volt a karrieremben, hogy ilyen együttesek ellen léphettem pályára. De ez régebben történt, most már csak a DVTK-ra koncentrálok. Egyébként akkor jobbhátvédként számítottak rám, ám középső védő vagyok, ezen a poszton bizonyítanék Miskolcon is."

A szlovák légióst arról is megkérdezték, hogy mit vár a következő szezontól.

„Időre van szükségem ahhoz, hogy megismerjem a bajnokságot, a csapatokat, hogy milyen erősségű a magyar pontvadászat. Az első meccs után biztosan okosabb leszek ez ügyben" – fejezte be gondolatát Hanek.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
19 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58