Gyász: elhunyt a debreceni Tanár úr, Nagykaposi Elemér

2012.07.22. 18:24
Elhunyt Nagykaposi Elemér, a Debreceni VSC egykori labdarúgója, edzője, vezetője – adta hírül a dvsc.hu.

Életének 72. évében örökre eltávozott közülünk Nagykaposi Elemér, a DVSC egykori labdarúgója, edzője, vezetője. A DASE együttesétől igazolt a Lokihoz, amelynek színeiben 1962 és 1964 között 61 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és fellépésein két gólt szerzett. Remek technikájú, kiválóan fejelő, rendíthetetlenül, ám mindig sportszerűen küzdő futballista volt, akit egyenessége miatt tiszteltek az ellenfelek, szerettek a nézők. Rövid ózdi kitérőt követően visszatért a Vasutashoz, és 1973-ban történő visszavonulásáig erősítette sorait.

A lokista B-közép Tanár úrként éltette, elismervén intelligenciáját, nemes emberi tulajdonságait. Jellemző kivételes adottságaira, hogy utánpótlás- és B-válogatott tudott lenni abban a korszakban, amelyben idehaza a sportág egyik fénykorát élte, hiszen a nagyválogatott az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, nem sokkal később az olimpiai gárda arannyal tért haza Tokióból.

Fedezetet, utóbb söprögetőt játszott megbízhatóan, alázattal, maximálisan figyelembe véve a csapat érdekeit. Amikor kellett, edzőként és vezetőként szolgálta szeretett klubját. Agráregyetemet végző, a hangját ritkán felemelő férfiú volt, mégis respektust tudott teremteni maga számára a labdatéren, a kispadon, a létezés egyéb területein.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
9 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
13 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
14 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21