Diósgyőr: Itthon nagyon veszélyesek vagyunk - Gallardo

2012.08.29. 10:19
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 5. fordulójában a DVTK hazai pályán hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Siófokot. A találkozót követően a szünetben beállt Francisco Gallardo, a diósgyőriek spanyol légiósa nyilatkozott klubja hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n.

„Nehéz találkozó volt, és valóban lemásoltuk a tavaly augusztusi meccsünket. Szerencsére, ahogy akkor, ezúttal is meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és nekem is jól ment a játék. Nyertünk, ez a győzelem pedig nagyon fontos volt” – kezdte Gallardo.

A 32 esztendős középpályás – csapattársával, Fernandóval egyetemben – a szünetben lépett pályára, és jól szállt be a mérkőzésbe.

„Elengedhetetlen egy játékos számára, hogy jól sikerüljenek a meccsei, bejöjjenek a cselek, lövések, így örülök, hogy jól szálltunk be a találkozóba. Ami persze ennél is fontosabb, hogy három ponttal gazdagodott a csapat” – értékelt a spanyol labdarúgó.

Gallardo előretekintett a szombaton, 14 órakor kezdődő Győr elleni találkozóra is: „A szurkolók számára mindenképpen szép mérkőzés várható. Aggaszt, hogy délután játszunk, így nem lesz olyan minőségű a gyep, mint az előző héten. Az én – sikeres és hatékony – játékomhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy vizes legyen a fű, fellocsolják a meccs előtt. Mivel dél után nem sokkal, tizennégy órakor kezdődik a Győr elleni összecsapás, nehezebb ezt megoldani. Emiatt vagyok egy kicsit nyugtalan, de afelől nincs kétség, hogy a közönségen ezúttal sem fog múlni semmi. Együtt nagyon erősek vagyunk, és az ellenfelek is tudják, hogy drukkereinkkel nagyon veszélyesek vagyunk a Diósgyőri Stadionban.”

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46