DVTK: Mentálisan javultunk fel a második félidőre - Bacsa

Vágólapra másolva!
2012.08.28. 10:30
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 5. fordulójában a DVTK labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re legyőzte a sereghajtó Siófokot. A találkozót követően a diósgyőriek győztes gólt szerző támadója, Bacsa Patrik értékelt klubja hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n.
„Mindössze egy pontot szerzett eddig a bajnokságban a Siófok, látszott a játékosain, hogy nagyon szeretnék ezt gyarapítani – mondta Bacsa. – Emellett ellenfélként is öröm lehet a közönségünk előtt játszani, Diósgyőrben mindenki felszívja magát, és a siófokiak az első félidőben jól is játszottak. A 20. percben kaptunk egy elkerülhető gólt, ami picit megzavarta a csapatot és nem tudtunk váltani. Ezt követően rutinosan visszaálltak védekezni, amivel nem tudtunk mit kezdeni.”A 20 éves támadó kitért arra is, mi hangzott el a szünetben a diósgyőri öltözőben.„Sisa Tibor egyesével elmondta minden játékosnak, hogy mit kell változtatni a második félidőre. Sikerült felráznia a csapatot és a második játékrészre úgy jöttünk ki, hogy mindent megteszünk a győzelemért, mert számunkra hazai pályán csak az elfogadható. Mentálisan javultunk fel, és korán, a kilencedik percben jött is az egyenlítés. Ez még jobban felpörgette a csapatot, éreztem, hogy bármelyik pillanatban miénk lehet a vezetés.”Bacsa visszaemlékezett a Siófok elleni győztes góljára is: „A 67. percben Gohér Gergő felcsatlakozott a támadáshoz, nagyon szépen kanyarította középre a labdát, én pedig a védőt megelőzve, kissé elvetődve fejeltem a hosszú sarokba.”A futballista hozzátette, mindegy, hogy hol, de szeretne játszani, és részese lenni a Győri ETO elleni szombati mérkőzésnek.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik