DVSC: Nekünk kell rúgni az első gólt - Czvitkovics

2012.09.14. 12:14
A labdarúgó NB I hetedik fordulójának záró meccsén vasárnap a DVSC-Teva a Budapest Honvédot fogadja. Czvitkovics Péter, a hajdúságiak kisebb sérüléssel bajlódó középpályása nem számít egyszerű mérkőzésre, és fontosnak tartja, hogy csapata szerezze a találkozó első gólját – olvasható a dvsc.hu-n.

„Amikor eligazoltam innen, nagyon rossz szériában volt a Loki, nekem is nehezebben ment, azt a fél évet szívesen elfelejteném. A mostani egy teljesen más csapat, más a játék és más a hozzáállás – mondta Czvitkovics Péter, aki a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses a játéka a hétvégi mérkőzésen. – A Honvéd ellen nem lesz egyszerű. Olasz edzőjük van, a védekezésüket mindig nagyon jól megszervezik. Remekül kontráznak, úgyhogy mindenképpen nekünk kellene rúgni az első gólt, hogy kinyíljanak, ezáltal könnyebb dolgunk lehet." – mondta Czvitkovics Péter, aki a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses a játéka a hétvégi mérkőzésen. – A Honvéd ellen nem lesz egyszerű. Olasz edzőjük van, a védekezésüket mindig nagyon jól megszervezik. Remekül kontráznak, úgyhogy mindenképpen nekünk kellene rúgni az első gólt, hogy kinyíljanak, ezáltal könnyebb dolgunk lehet."

A 29 esztendős labdarúgó a bajnoki címért folytatott versenyfutásra is kitért.

„Úgy gondolom, ahogy telnek a fordulók, a Loki mellett a Győr és a Videoton emelkedik majd ki a mezőnyből. Atabellát jelenlegvezető MTK-nál sok a fiatal, Garami Józsi bácsi megint jól összerakta őket, de szerintem idővel elfáradnak, és nem bírják majd annyira a terhet" – vélekedett Czvitkovics.

A DVSC-Teva–Budapest Honvéd mérkőzés vasárnap 18.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
3 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
7 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06