KTE: a héten tárgyalhatnak Horváth Ferenccel az edzői posztról

2012.09.24. 09:54
A Nemzeti Sport információi szerint a héten, meglehet, már hétfőn egy asztalhoz ülnek a a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét vezetői és Horváth Ferenc, aki jelenleg a másodosztályú Szigetszentmiklós szakvezetője, hogy a jövőbeni együttműködésről tárgyaljanak.

A KTE-Phoenix Mecano kispadját Török László távozása után Szabó István foglalta el, Újpesten már ő irányította a kecskeméti együttest, ám az állapot nyilván csak átmeneti. Az újbóli edzőcserét illetően előbb Horváth Ferencnél tapogatóztunk – akivel már a nyáron, a bajnokság kezdete előtt is tárgyaltak a jelenleg kieső helyen álló csapat elöljárói, egyezség akkor nem született –, az SZTK trénere azonban sajnálattal közölte, ezúttal nem kommentálná értesülésünket.

Második lépésben Rózsa Pálhoz, a Kecskemét társtulajdonosához fordultunk, aki leszögezte: „Egyelőre senkivel sem tárgyalunk. Ami a heti programot illeti, legfontosabb eseménye a szerdai, Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-találkozó, amelyen ki kell vívnunk a továbbjutást" – mondta a vezető a Nemzeti Sportnak.

A kupasiker kétségkívül gyógyír lenne a bajnoki sebekre, amelyekből eggyel több lett a hétvégén. A tulajdonosnál afelől is érdeklődtünk, milyennek látta csapatát a Megyeri úton.

„Egyértelműen fölényben játszottunk, azt a négy percet leszámítva, amikor a gólokat is kaptuk, megnyert meccs volt, az Újpest vezetőedzője nagyon sportszerűen nyilatkozott utána. De a sport már csak ilyen, nekünk pedig ennyi időre sem szabadna kiengednünk."

Az új edzővel, esetleg Horváth Ferenccel talán máshogy lesz.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46