NB I: Úgy néz ki, hamar meg fogok őszülni - Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2012.09.29. 16:08
A labdarúgó NB I 9. fordulójában, hazai pályán 2–1-re nyert a KTE-Phoenix Mecano a Budapest Honvéd ellen. A kecskemétiek újdonsült vezetőedzője játékosai hozzáállásával volt elégedett, míg a vendégek trénere, Marco Rossi durva egyéni hibákról beszélt – edzői nyilatkozatok.  

Horváth Ferenc: – Egy nappal a mérkőzés előtt inkább a megérzéseimre hallgattam, és a fejekben próbáltam meg rendet tenni. A játékosok mindent megtettek a sikerért, így ha jól nem is futballoztunk, de eredményesek tudtunk lenni. A második félidőben nem volt tudatos a visszahúzódásunk, az ellenfél nyomott, de végül sikerült nyernünk. Azt mondják, ha fiatalon leszel NB I-es edző, hamar megőszülsz. Úgy néz ki, én is így fogok járni, de mindenképp boldog vagyok a győzelem miatt, és remélem, sok hasonló élményünk lesz még közösen.Horváth Ferenc: – Egy nappal a mérkőzés előtt inkább a megérzéseimre hallgattam, és a fejekben próbáltam meg rendet tenni. A játékosok mindent megtettek a sikerért, így ha jól nem is futballoztunk, de eredményesek tudtunk lenni. A második félidőben nem volt tudatos a visszahúzódásunk, az ellenfél nyomott, de végül sikerült nyernünk. Azt mondják, ha fiatalon leszel NB I-es edző, hamar megőszülsz. Úgy néz ki, én is így fogok járni, de mindenképp boldog vagyok a győzelem miatt, és remélem, sok hasonló élményünk lesz még közösen.

Marco Rossi: – Úgy érzem, durva egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ez vezetett a vereséghez. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, de több meghatározó játékosunk is hiányzott. Ilyen a futball, bízom a jó folytatásban.

Legfrissebb hírek

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05
Ezek is érdekelhetik