DVTK: Sisa eredményesebb és jobb támadójátékot vár övéitől

2012.10.05. 10:18
Címkék
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a 6. helyen álló DVTK az MTK-t fogadja, amely újoncként áll a harmadik helyen. Sisa Tibor több kulcsjátékosát – Gal, Gallardo, Luque, Rudolf – sérülés miatt nélkülözni kényszerül, de a rutinos és gólerős csatárok hiányában is jobb és eredményesebb támadójátékot vár övéitől, mint amit az elmúlt héten a Ferencváros vendégeként nyújtottak (0–2).

„Az MTK nagy tradíciókkal rendelkezik, jelenleg fiatal és rutinos játékosok elegye alkotja a csapatot, amely évek óta hasonló játékrendszerben futballozik. Jól kezdte a bajnokságot, még a tabellát is vezette – nyilatkozta Sisa Tibor a diósgyőriek honlapján. – Hazai környezetben csak a győzelemben gondolkodunk és gondolkodhatunk. A múlt héten többen is hiányoztak, pénteken is többen fognak, lassan hozzászokunk ehhez a helyzethez. Nehéz mérkőzés lesz, amelyen szokásunk szerint győzni akarunk, és ehhez a múlt hetinél jobb és eredményesebb támadójátékra lesz szükség.”Sisa Tibor a diósgyőriek honlapján. – Hazai környezetben csak a győzelemben gondolkodunk és gondolkodhatunk. A múlt héten többen is hiányoztak, pénteken is többen fognak, lassan hozzászokunk ehhez a helyzethez. Nehéz mérkőzés lesz, amelyen szokásunk szerint győzni akarunk, és ehhez a múlt hetinél jobb és eredményesebb támadójátékra lesz szükség.”

A találkozót a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban közvetíti, a 19 órakor kezdődő bajnoki élőben a Sport 1-en lesz látható.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
17 perce

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
22 perce

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
35 perce

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
41 perce

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
1 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája