NB I: Régóta vártunk már erre a sikerre - Sousa

2012.10.28. 18:48
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójában az Európa-liga-hős Videoton a Debrecent fogadta, és magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott. Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője szerint nem tudták kihasználni a helyzeteiket, Paulo Sousa pedig Kovács István teljesítményét emelte ki.

„Az első félidőben gyengén és sok hibával játszottunk, ebből adtunk az ellenfélnek lehetőséget, hogy helyzeteket alakítson ki – elemezte a találkozót Kondás Elemér az MTV kamerái előtt. – A gólt is egy lefordulásból kaptuk, amikor a középpályán megindult Kovács és végigvitte. Szünet után javítottunk a játékunkon, és úgy nézett ki, hogy ki tudunk egyenlíteni. De Kovács újra átvitte a labdát a védelmen. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni hátul. Sajnos ezeket ma elkövettük. A második félidőben a csapat tette a dolgát, kialakította a helyzeteket, de ezeket nem tudtuk kihasználni.”Kondás Elemér az MTV kamerái előtt. – A gólt is egy lefordulásból kaptuk, amikor a középpályán megindult Kovács és végigvitte. Szünet után javítottunk a játékunkon, és úgy nézett ki, hogy ki tudunk egyenlíteni. De Kovács újra átvitte a labdát a védelmen. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni hátul. Sajnos ezeket ma elkövettük. A második félidőben a csapat tette a dolgát, kialakította a helyzeteket, de ezeket nem tudtuk kihasználni.”

„Győzni szerettünk volna, ez volt a legfontosabb. Jól teljesítettünk, egy ideje már vártunk erre a sikerre, hogy egy fontos mérkőzésen egy nagy klub ellen nyerni tudjunk. Ez ma sikerült, ami nagyon fontos a csapat szempontjából – fogalmazott a meccs után Paulo Sousa. – Kovács István nagyon különleges játékos, aki a mai mérkőzésen is hihetetlen dolgokat művelt. Igazi tehetség, és biztos vagyok benne, hogy sokkal nagyobb dolgokat is véghez fog vinni. Remélem, hogy még többen jönnek majd ki a stadionba, hogy láthassák őt játszani. Nemcsak a Videoton, hanem a magyar futball számára is jó hetet zártunk. A játékosok hihetetlen elszántsággal végzik a munkájukat nap mint nap.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
2 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
4 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
4 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
4 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
4 órája