Sisa: Mintha a kiállítás előtt is eggyel többen lettek volna

2012.10.01. 08:55
null
Milan Perics (10) és Böde Dániel (13) szerezték a Ferencváros góljait (Fotó: blikk.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben tegnap két mérkőzést rendeztek. Az Újpest 3–1-re nyert Pécsen, a Ferencváros pedig hazai pályán legyőzte a Diósgyőrt. A DVTK tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Vági András 81. percben történő kiállítása miatt, de Sisa Tibor, a vendégek vezetőedzője úgy érezte, mintha már korábban is eggyel többen lettek volna a hazaiak.

„Szerintem kiegyenlített, nagy iramú játék alakult ki a pályán, s bár arra készültünk, hogy szöglet- vagy szabadrúgás után mi rúgunk gólt, helyette mi kaptunk, ráadásul szabadrúgás után. De ez még nem rendített meg bennünket, így a hátrány után is fegyelmezettek voltunk, ám aztán jött a kiállítás” – kezdte a Ferencvárostól elszenvedett 2–0-s vereséget követő értékelését Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője.

A küzdelem és a nagy akarás pontatlanná tett bennünket elöl, de nem éreztem bajt, amíg tizenegyen játszottunk tizenegy ellen – bár néha mintha bizonyos szituációkban a hazaiak eggyel többen lettek volna” – utalt finoman Becséri Dániel játékvezető ténykedésére a szakember, aki azonban Tisza Tibor lerántásgyanús estével kapcsolatban (Muhamed Besic fogta meg a mezét) nem kívánt állást foglalni.

Nem láttam tisztán, miért esett el Tisza Tibor, így nem tudom, jól döntött-e a bíró. Ám az biztos, ha nálunk az előny, nem nyílunk ki, mint a Fradi vezetése után, ami miatt aztán nem egy, hanem két góllal kaptunk ki” – fogalmazott Sisa Tibor.

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője azt hangsúlyozta a találkozó után, hogy a felszabadultság a jó játék kulcsa, és most ez vezetett eredményre.

„Úgy érzem, az első félidőben is mi voltunk fölényben, mi irányítottunk. Jenner fantasztikusan elvégzett szabadrúgása jelentette ezen a zárt találkozón azt, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Fontos, hogy az elejétől kezdve felszabadultak legyenek a játékosok, az edzőn van a nyomás, nem rajtuk. Egy ilyen fantasztikus közönség mellett az első perctől kezdve felszabadultan kell futballozni. Nagyon örülök a megszerzett három pontnak, amit úgy érzem, megérdemeltünk” – mondta a mérkőzés után a Sport Televízió kamerája előtt a holland szakember.

FERENCVÁROS–DVTK 2–0

SUPKA ÉRTETLENKEDVE ÁLLT A PÉCS JÁTÉKA ELŐTT

PMFC–ÚJPEST FC 1–3

NB I
9. FORDULÓ
PÉCSI MFC–ÚJPEST FC 1–3 (Grumics 5., ill. Simon K. 6., Kabát 43., Vasziljevics 72.)
FTC–DVTK 2–0 (Böde 71., Perics 92.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 9 7 1 1 23–9 +14 22
2. DVSC-Teva 9 6 1 2 16–7 +9 19
3. MTK Budapest 9 5 3 1 14–8 +6 18
4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 17–15 +2 16
5. Videoton FC 9 4 3 2 10–7 +3 15
6. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 7–9 –2 14
7. Ferencváros 9 3 4 2 12–9 +3 13
8. Újpest FC 9 3 3 3 11–10 +1 12
9. Haladás 9 3 2 4 14–11 +3 11
10. MVM Paks 9 2 4 3 14–13 +1 10
11. Pécsi MFC 9 2 3 4 9–12 –3 9
12. Egri FC 9 2 3 4 8–13 –5 9
13. Kaposvári Rákóczi 9 2 3 4 9–15 –6 9
14. KTE-Phoenix Mecano 9 2 2 5 10–16 –6 8
15. Lombard Pápa FC 9 2 2 5 8–17 –9 8
16. Siófok 9 3 6 7–18 –11 3
Legfrissebb hírek

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
39 perce

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
1 órája

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
2 órája

Ökölvívó Eb: Kuhta Vladiszlava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
2 órája

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
2 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2 órája

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
3 órája