DVTK: Szentes a télen egy-két helyen változtat a kereten

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 16:01
Első edzését követően megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját Szentes Lázár, a DVTK labdarúgócsapatának szakmai igazgatója. A Sisa Tibor helyét átvevő szakember a télen változtatásokat eszközöl a játékoskeretben.

„Nem indulunk a nulláról, hiszen ismerem a kerethez tartozó játékosokat. Az idehozatalukban részt vettem, sőt vezetőedzőként dolgoztam is néhányukkal. Vannak elképzeléseim arról, hogy kik kapnak nagyobb szerepet, de a lényeg az, hogy a játékosok miként reagálnak az edzéseken kapott feladatokra és mit nyújtanak majd a meccseinken” – idézi Szentest a dvtk.eu, a diósgyőriek hivatalos honlapja.

„Korábban nagy sebességgel haladtunk előre, túl gyorsak voltunk, ahhoz képest, hogy az alapok hiányoztak. A téli szünetben várhatóan lesz egy-két helyen változás a keretben” – tette hozzá a szakmai igazgató, aki elmondta: látszott, hogy „valami nem működik a csapatnál.”

SZENTES LÁZÁR-INTERJÚ A NEMZETI SPORTBAN: TÖBBET ÉRZEK A DVTK-BAN, EZÉRT VÁLLALTAM

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:59

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:46

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik