Haladás: Artner bízik Ugraiban, Kenesei marad az NB II-ben

2012.11.20. 10:28
Egyelőre nincs visszaút Kenesei Krisztiánnak a Haladás első csapatához. Ezt Artner Tamás vezetőedző mondta el a Nemzeti Sportnak.

„Kimentem a szombaton rendezett Haladás II–Zalaegerszeg NB II-es mérkőzésre, amelyen kettő kettő lett a végeredmény, s természetesen figyeltem Kenesei Krisztián teljesítményét is” – mondta Artner Tamás, a 12. helyen álló Haladás vezetőedzője, aki, mint ismert, egy hete irányította át harmincöt esztendős csatárát az NB II-es együtteshez, miután a játékos úgy ünnepelte meg az Újpest elleni (2–0) gólját, hogy leült a kispadra és tapsolt.

„Igyekezett a ZTE ellen, adott két gólpasszt és rúgott egy kapufát, de most nem szeretném visszahívni az NB I-es csapathoz, és erről többet nem is akarok mondani.”

Másról viszont igen. A Kenesei Krisztiánt helyettesítő húszéves Ugrai Rolandról van szó, aki csodás gólt szerzett vasárnap a Budapest Honvéd ellen (1–1).

„Bízom a játékosomban, ezért is mondtam Ugrai Rolandnak, hogy a következő két bajnokin, az Eger és a Győr ellen is kezdőként számítok rá, miután Kispesten góllal hálálta meg a bizalmat – folytatta a vezetőedző. – A csatárom jó adottságú, technikailag képzett, gyors és erős játékos, és ha mentálisan is kellőképpen fejlődik, igen sokra viheti.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46