Honvéd: Kevesen vagyunk a hátsó alakzatban - Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 10:16
Marco Rossi, az élvonalbeli Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az utóbbi hetek eredménytelensége a sérülésekre és eltiltásokra vezethető vissza, ráadásul ez a védelmet tizedelte meg leginkább. Ennek ellenére az olasz szakvezető csak a győzelemmel lenne maradéktalanul elégedett a Győri ETO elleni rangadón.

„Sajnos az utóbbi időben sok problémánk adódott. Főleg a hátsó alakzatban vagyunk kevesen, ráadásul ezt a csapatrészünket sérülések tizedelik. Ebből kifolyólag nem tudtuk lereagálni a formahanyatlást és a piros lapok után kapott több meccses eltiltásokat. Sorozatos egyéni hibák is rányomták a bélyegüket a szereplésünkre az utóbbi időben” – nyilatkozta Marco Rossi vezetőedző a honvedfc.hu-nak.Marco Rossi vezetőedző a honvedfc.hu-nak.

„A bajnokságból főleg a Győr, a Debrecen és a Videoton emelkedik ki a mezőnyből, erős játékosállománnyal és jó játékkal. Az ETO-ban jól és gyorsan játszó csapatot ismertem meg. Minden olyan mérkőzését láttam, amire lehetőségem adódott. A Győr jól és eredményesen játszik, keretében megvan a kellő minőség. Mi mindig, mindenhol nyerni próbálunk, ebből következik, hogy a döntetlennel nem lennék elégedett. De ugye mindig van egy ellenfél, amely hasonló célokkal lép pályára. Játékosaimtól elvárom, hogy a mérkőzés lefújásáig harcoljanak és küzdjenek tudásuk legjava szerint. Majd a meccs végére kiderül, hogy ez mire volt elég” – latolgatta az esélyeket az olasz szakvezető.

Legfrissebb hírek

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

„A következő években sok örömet szerez nekünk a magyar futball”

Magyar válogatott
2025.12.14. 16:50

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58
Ezek is érdekelhetik