MLSZ: A szövetség évente száz pályát kíván építeni - Csányi

MTI MTIMTI MTI
2012.11.12. 17:49
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a rendelkezésre álló forrásokból évente száz pályát kíván építeni - jelentette be Csányi Sándor elnök Algyőn, ahol hétfőn felavatták a Csongrád megyei település új műfüves pályáját.

„Az MLSZ tízéves stratégiájának legfontosabb célja a pályaépítés, az infrastruktúra javítása. Jó pályák nélkül nem lehet jó futballt csinálni" – hangsúlyozta a sportvezető, aki hozzátette: az elmúlt húsz évben a pályák száma drasztikusan csökkent, csak Budapesten ezer pálya tűnt el és hasonló a helyzet vidéken is.

Csányi Sándor közölte, sikerült megfordítani ezt a folyamatot, az elmúlt esztendő már a pályák számának emelkedését hozta. Az idén összesen 87 pálya épül, ezek közül az algyői a negyvenharmadik.

„A pályaépítés, az amatőr futball támogatása már látható a csapatok és az igazolt játékosok számának növekedésében is. Ezzel teljesül a szövetség másik fontos célja is, hogy minél többen futballozzanak" – mondta az elnök.

Herczeg József, Algyő polgármestere elmondta, a nagyméretű, villanyvilágítással ellátott műfüves labdarúgópálya 140 millió forintból épült. A költségekből 98 millió forintot az MLSZ biztosított, a fennmaradó részt a település önkormányzata állta.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
19 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
28 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
51 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
54 perce

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
55 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája